BEMUTATKOZÁS
A Szabad Szoftver Intézetet négy magánszemély alapította 2004-ben, azzal a céllal, hogy a szabad “nyílt forráskódú” szoftverek használatát terjessze és oktassa. Fontosnak tartották, hogy a szervezet tevékenysége egyértelműen átlátható és számonkérhető legyen, ezért választották a KHT formát, és ezért hozták létre a szervezetet magánemberként.
Az Intézet elsődleges célja a szabad szoftverek használatának népszerűsítése, terjesztése, oktatása, valamint a szükséges szerződések birtokában, a világban elfogadott szabad szoftver tudást bizonyító vizsgák magyarországi szervezése, bonyolítása. Ezt követően a magyar nyelvű oktatási anyagokkal és vizsgarendszerrel az a hosszabb távú célkitűzés is megvalósítható lesz, hogy a vizsgák által megszerzett végzettség Magyarországon elfogadott (OKJ által besorolt) szakmai végzettséggé váljon.
A Szabad Szoftver Intézet aktívan részt kíván venni a szabad szoftvereket létrehozó, vagy azon alapuló projektek kialakításában és támogatásában. Ennek érdekében az SzSzI összefogja a szabad szoftverrel foglalkozó cégeket és szervezeteket a saját neve alá, és közösen fellépve képes megteremteni és biztosítani a megfelelő gazdasági és szakmai hátteret. A kisebb méretű vagy tőkeerejű cégek számára így az eddig megszerezhetetlen projektek elérhetővé válnak.
A megfelelő számú szerződött szabad szoftverhez értő magánszeméllyel és céggel együtt a Szabad Szoftver Intézet olyan szakmai és gazdasági erőt képvisel, mellyel a minisztériumok és az állami szervezetek felé képes igazolni alkalmasságát a nagy, akár országos méretű projektek végig vitelére.
Az SzSzI létével azokat a szabad szoftveres projektekkel kapcsolatban felmerülő kételyeket akarja eloszlatni, melyek szerint nincs megfelelő számú szakember és gazdasági erő a szabad szoftverek mögött.
A Szabad Szoftver Intézet célja olyan szakmai háttérként (kompetencia központként) működni, mely a szabad szoftver felhasználóknak bizonyos szoftverekhez képes biztosítani a szakértelmet, a magyar dokumentációt és a technikai támogatást.