Forrás:
Linux's Legal World After SCO
A Linux jogi helyzete az SCO-ügy után
Az SCO csoport Linux ellen indított jogi hadjárata csak vaklárma volt, melyből végül a Linux közösség megerősödve, a jövőbeni támadásokra is felkészült védelemmel került ki.
Pamela Jones az alapítója és szerkesztője a Groklaw nevű oldalnak, mely a szabad, és nyílt forráskódú szoftverek (FOSS - Free Software and Open Source) közösségének szolgál aktuális jogi hírekkel és információkkal. Pamela Jones korábban ügyvédbojtárként is dolgozó újságíró, akinek cikkei számos Linux publikációban jelentek már meg, mint például a Linux Journal és az LWN.
Hello LinuxWorld.com… Jó újra itt látni, ahová tartozol. A LinuxWorld újraindítása alkalmából rendezett ünnepségre megkértek, hogy készítsek egy összefoglalót arról, hogy állnak jelenleg a linuxos világ jogi dolgai, így az SCO-ügy után. Mi változott a SCO-saga befejezésével? Ha az SCO egyik utóda felbukkan a jövőben, a közösség készen áll-e majd? Mi változott mára, az SCO első, 2003-as megjelenése óta?
Amikor az SCO és támogatói elhatározták, hogy megtámadják a Linuxot, annak közösségét egy támadható, szervezetlen, jogi értelemben tapasztalatlan szervezetnek kellett látniuk, mely képtelen hatékonyan megvédeni magát. Úgy érezték, szabadon szórhatnak homokot a közösség szemébe, meg is tették, majd őszintén megdöbbentek a reakción, amit válaszul kaptak.
A közösség gyorsan kidolgozott egy hatásos választ. Az SCO-saga véget ért, és a Linux nyert. De mi várható a jövőben? Elég erős és felkészült lett-e a közösség egy SCO-utód felbukkanására? Milyen jogi eszközök állnak most rendelkezésükre, amiket az SCO első támadásakor, 2003-ban nem használhattak?
Ami változott
Mindenekelőtt mi változtunk. Az SCO megmutatta a legcsúfabb arcát (és) ennek ellenére a Linux győzedelmeskedett a közösséggel együtt, ami egységesebb és szervezettebb, mint valaha. A támadások és fenyegetések mára minden irányból megszűntek. Csak az eljárás és a papírmunka maradt utána, kivéve egy újdonságot. Az SCO az IBM-üggyel kapcsolatban rendelkezik egy állítólag terhelő adatokat tartalmazó listával, ami számunkra meglepő módon semmi érdemlegeset nem tartalmaz, így az SCO korábbi, nyilvános támadásai, mint a kilukasztott lufi keringenek össze-vissza a levegőben.
Változott a Groklaw is, amely mára jogi és technikai közösségek elfogadott találkozóhelye lett. Olyan hely, ahol tudásukat és tapasztalataikat összeadva segítenek egymásnak bármilyen jövőbeli, az SCO-hoz hasonló Linux és szabad szoftverek ellen irányuló támadások kivédésében, ahol két közösség tanítja egymást. Mert önkéntesek ezrei jelentkeztek és járultak hozzá éleslátásukkal, bizonyítékokkal, történelmi utalásokkal, jogi és technikai tudással és támogatással a Groklaw működéséhez. Úgy hiszem, bátran állíthatom, hogy nincs olyan ügyvédi iroda, mely megengedhetné magának, hogy olyan technikai szakértő csapatot alkalmazzon, mellyel a Groklaw rendelkezik. Miért ne lehetne egy jövőbeli peres eljárás olyan, ahol mindenki tudja, hogy mire van szükség ahhoz, hogy segíthessen. Büszke vagyok, hogy a Linux közösségben úgy tűnik mindenki ismeri az angolszász jogrend alaprendszerét, vagy legalább azt, hogy értelmezze a működését.
A szellemi tulajdonjogi törvény túl fontos ahhoz, hogy a jogászokra hagyjuk. Nekik meg kell érteniük a technikai részét, amire most már van lehetőségük, és vice versa. A „technomókusoknak” (másképp szólva geek, azaz egy szakterületért élő-haló ember) értelmezniük kell a jogot, mert egyre több és több esetben kerülnek közvetlen kapcsolatba vele. 2003-ban még nem létezett a Groklaw. Ha a következő támadás valamilyen szabadalmi vétséghez kapcsolódik, a Groklaw készen áll. Valójában néhány csoport már végzett kutatásokat olyan speciális ügyekkel kapcsolatban, mint a „prior art” (szabadalmi igény bejelentése előtt már létező megoldás).
Míg egy bizonyos cég állítólagosan székdobáló vezérigazgatója többször is megemlítette, hogy a szabadalmi vétségekkel foglalkozó törvényekkel szemben a Linux igen támadható, meglepő dolog történne, ha néhányan visszagondolnának a 2003-as helyzetre. A Linux már nem olyan támadható, mint amilyen régebben volt.