A szabad szoftverek lelkes képviselői folyamatos, soha alább nem hagyó, elszánt harcban állnak a természetes nyelvekkel, legalábbis egy természetes nyelvvel, az angollal. Központi fogalmuk, a „free software” ugyanis gyakran nem hajlandó az általuk intencionált képzetet kelteni a kedves felhasználóban, hanem torz, az ingyenesség felé húzó gondolatokat szül a fejekben. Ezért a már említett lelkes képviselők soha nem mulasztják el felhívni közönségük figyelmét arra, hogy a „free” itt bizony szabadságot jelent.

Üzleti körökben azonban az ingyenesség és a szabadság halvány asszociációi is rendkívül negatív megítélés alá esnek, így a szabad szoftverek hosszú ideig az üzleti világon kívül rekedtek. 1998-ban mindez megváltozott, a probléma feloldásaként létrejött a nyílt forráskódú szoftvernek nevezett szabad szoftverek kategóriája, amely a szabad szoftverek előnyös oldalait mutatta fel a szoftvercégek számára, miközben kissé háttérbe szorította az angol nyelv korlátai miatt már egyébként is nehezen felfogható szabadságot. Az üzleti világ pedig boldogan lecsippentette az elhanyagolt szabad jelzőt, így nem maradt más, csak a nyílt forráskódú szoftvernek nevezett akármilyen szoftver. Az idáig vezető utat tekintjük most át.

Unalomig ismételt történet, hogy egy bizonyos Richard M. Stallman a hetvenes években ráébredt, hogy a védjegyzett (proprietary) szoftverek elidegenítő hatásúak, magára hagyják a felhasználót. Azzal a lézernyomtatóval kezdődött minden, amit a Xerox adott a MIT (Massachusetts Institute of Technology) mesterséges intelligencia laborjának. Akkoriban a lézernyomtató kisebbfajta csodának számított, alig volt a világon néhány olyan hely a Xeroxon kívül, ahol ilyen masina üzemelt. Azonban, a fénymásolókhoz hasonlóan, ez a derék Xerox lézernyomtató is időnként begyűrte a lapot, és míg a fénymásolók mellett mindig van egy ember, aki elhárítja a hibát, egy hálózati nyomtató esetében az effajta probléma teljes használhatatlanságot eredményez.

Persze az MIT MI labor munkatársai, köztük Stallman is, remek programozók voltak, képesek lettek volna úgy módosítani a nyomtató meghajtóprogramját, hogy az figyelmeztesse a felhasználókat, amikor a papír beszorul a nyomtatóba, így idejében el lehetett volna hárítani a hibát, a nyomtatási sor nem telítődött volna a nyomtatásra váró feladatokkal, és mindenki egy kicsit boldogabb lett volna. De a nyomtatódriver nem volt szabad szoftver, a MI labor nem férhetett hozzá a forráskódhoz, hiába voltak ott a képzett programozók, hiába tudták volna módosítani a programot, nem tehették.

Később Stallman hallotta, hogy a Carnegie Mellon Egyetemen valaki szintén ugyanezt a meghajtóprogramot használja, kiderült, hogy az illetőnek még forráskódja is van, de nem adhatja ki másnak, mert olyan megállapodást írt alá (non-disclosure agreement), amely nem engedi, hogy harmadik személy is megnézhesse, használja a kódot. A legtöbben ehhez hasonló megállapodást fogadunk el, amikor védjegyzett szoftvert veszünk használatba: nem adhatjuk tovább a programot.

Stallman 1984-ben otthagyta a munkahelyét a MIT-nél, azóta a szabad szoftverek írásából, javításából, eladásából, dokumentálásából, népszerűsítéséből, illetve az ezekért kapott különféle díjakból él – alig egy hete, hogy a GNU operációs rendszer fejlesztéséért megosztott Takeda-díjat és 33 millió yent kapott. A szabad szoftverek egyik fontos képviselőjének, a Stallman által megálmodott GNU rendszernek a fejlesztése tehát 1984-ben kezdődött. A GNU nem az, aminek elsőre látszik, az elnevezés ugyanis egy betűszó, kibontva egyre mélyebb és mélyebb rekurzív körökben ismételgeti, hogy a „GNU Nem UNIX”, pedig a GNU, természetesen, UNIX.

A UNIX-ok ezernyi apró programból állnak, egy kevésbé kifinomult ls vagy rm megírása pillanatok műve, így elkezdeni viszonylag könnyű egy ilyen hatalmas projektet, de teljessé tenni annál nehezebb. A merész tervek kivitelezése közben kialakult a szabad szoftver fogalma, 1985-ben pedig létrejött az első intézménye is, Szabad Szoftver Alapítvány (FSF). Az alapítvány célja a szabad szoftverek védelme, reklámozása, fejlesztése és terjesztése, mondanom sem kell, az alapítók közt volt Stallman is. A kilencvenes évek elejére a GNU projekt célhoz ért, a helyére került az utolsó hiányzó elem, a kernel – ez pedig nem volt más, mint a finn Linus Torvalds által fejlesztett Linux. Beteljesült Stallman álma, összeállt az évek óta fejlesztgetett sok apró egység, elkészült a GNU rendszer egyik lehetséges változata, a GNU/Linux: szabad szoftver az alapoktól a felhasználói felületig.

Mi is tehát ez a sokat emlegetett szabad szoftver? Olyan szoftver, amit (1) bárki bármilyen céllal futtathat, (2) a működése kiismerhető, tanulmányozható és módosítható, (3) a szoftver szabadon továbbadható és (4) fejleszthető. Ezek a szükséges és elégséges feltételek. Tehát a szabad szoftvereket nemcsak a belátásunk szerint használhatjuk, hanem tovább is adhatjuk (ingyen vagy ha tetszik, hát pénzért), módosíthatjuk, igényeinkhez szabhatjuk. Látható, hogy némelyik feltétel teljesítéséhez elengedhetetlen követelmény a forráskód megtekintéséhez és módosításához való jog, de a szabad szoftverek hívei nem a nyilvános forráskódért harcolnak, hanem a felhasználók szabadságért, a nyilvános forráskód csupán a szabadság egyik következménye.