Az internet megjelenése drasztikus változásokat okoz a szoftveriparban. A legtöbben úgy gondoljuk, hogy az internet legnagyobb értéke (és legnagyobb kihívása) a kommunikációs és tranzakciós költségek jelentős csökkenésében nyilvánul meg. Ez az internet forradalmának sokat hangoztatott és reklámozott oldala.

De a színfalak mögött más is történik. Az internet működtetésével kapcsolatok tradíciók, az internet saját kultúrája – beszélhetünk akár folklórról is – fontos lecke az eljövendő század kreativitást és szoftvereket igénylő gazdasága számára.

A világon mindenütt hallható nagy durranás ebben a csendesebb forradalomban 1998. április 1-én éjfélkor hangzott el, amikor a Netscape nyilvánosságra hozta a Mozilla böngésző forráskódját. Ez széleskörű sajtóvisszhangot keltett és felhívta a közönség figyelmét két alapjaiban eltérő és egymásnak ellentmondó szoftverfejlesztési stílusra. A két stílus közötti feszültség már 30 éve növekedett, és a World Wide Web 1993-94-ben megindult robbanásszerű növekedése után világossá vált, hogy a konfrontáció elkerülhetetlen.

Az egyik stílus – amelyet ma zárt kódú („closed source”) fejlesztésnek hívunk – hagyományos gyári modell, amikor is a vevő egy lepecsételt bithalmot kap, amelyet nem tanulmányozhat, nem módosíthat vagy fejleszthet tovább. A zászlóvivő ebben a megközelítésben a Microsoft.

A másik stílus a nyílt forráskód („open source”) – így jött létre az internet is –, amikor is a forráskód elérhető, áttanulmányozható, kölcsönös kódvizsgálatnak vethető alá és gyorsan továbbfejlődhet. A zászlóvivő ebben a megközelítésben a Linux operációs rendszer.

A mostanában elhíresült Halloween Dokumentumokban a Microsoft elismeri, azt, ami az utóbbi kilenc hónap folyamán egyre világosabbá vált: a nyílt forráskód („open source”) jó úton jár afelé, hogy elavulttá tegye a régi zárt forrású modellt. De, hogy megértsük a miértet, és hogy tisztán lássuk, mit jelent ez a jövő szempontjából, hátra kell lépnünk, és el kell vonatkoztatnunk a Microsoft és a Linux konkrét eseteitől. Három kvalitatív, általános szempontot kell figyelembe vennünk: a megbízhatóságot, a TCO-t (total cost of ownership - a birtoklás teljes költsége) és a szoftverekkel kapcsolatos kockázatokat.

A történelem folyamán bebizonyosodott, hogy megbízható eredményt a mérnöki vagy a természettudományok területén csak kölcsönös ellenőrzés segítségével érhetünk el. A fizikusok nem rejtegetik kísérleteik terveit mások elől, ehelyett kétkedően ellenőrzik egymás munkáját. A mérnökök sem építenek gátakat vagy hidakat anélkül, hogy tervrajzukat ne ellenőriztetnék más – az eredeti tervezőcsoporttól független – mérnökökkel.

A történelem folyamán az is bebizonyosodott, hogy a megbízhatóság a szoftveriparban egyszerűen csapnivaló. A rendszerösszeomlások, a lefagyások és az adatvesztés még mindig mindennaposak. Meg kell jegyezni, nem is alkalmazzuk következetesen a kölcsönös kódvizsgálatot. Azt hihetnénk, hogy ennek a két ténynek semmi köze egymáshoz, egészen addig, amíg meg nem nézzük az internet felépítését. Az internet gerincét képző szoftverek mind nyílt forráskódúak – a megbízhatóság szempontjából pedig rendkívül jók. Ez annál is inkább helytálló bizonyíték, mert az internet több platformos, heterogén, nemzetközi és lényegében mindig visszafelé kompatíbilis maradt az elmúlt 30 év során, több nagy technológiaváltás ellenére.

A recept egyszerű és vonzó: ahol nyílt forráskódúak a programok, ott van kölcsönös kódvizsgálat és az eredmény megbízható rendszer. Ahol nem nyílt a forráskód, a megbízhatóság szörnyű kudarcot vall. Lehet, hogy önmagában ez a tény is elegendő ahhoz, hogy a jövőben kiszorítsa a zárt kódú fejlesztési modellt.

A forrás nyíltsága a TCO-ra is nagymértékben befolyással van. A zárt forráskódú világban a szoftver gyártója pénzt kér a bitekért, és monopóliumot alakít ki a szoftverrel kapcsolatos szolgáltatások terén. Ennek megfelelően a nagyobb zárt forráskódú programcsomagok több ezer dollárba kerülnek, amikor megvásároljuk ezeket, majd évente több ezer dollárt költhetünk a szolgáltatásra és a programfrissítésekre.